Egészségügyi szűrőprogram

2009-es indulása óta immár a harmadik körben kezdődött újra Jász-Nagykun-Szolnok megye 2.000 fő lakónépesség alatti kistelepülésein a megyei önkormányzat és a megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet együttműködésében zajló egészségügyi szűrőprogram. Idén ősszel Tiszaigar, Hunyadfalva és Kétpó települések kerülnek sorra. Hunyadfalván ma sajtótájékoztatóval egybekötött szűrés volt, amelyen részt vett Piroska Miklós, a megyei közgyűlés elnöke, Dr.Kállai Mária, országgyűlési képviselő, Dr.Mózer Erzsébet, a megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet intézetvezető főorvosa és Vékonyné Házi Eszter, Hunyadfalva polgármestere.
A program indításakor fontos volt, hogy minden kistelepülésen élő lakos részesülhessen a szűrésben preventív jelleggel – mondta köszöntőjében Piroska Miklós.
Többször is körbeért már ez a felelősségteljes munka. Az egészség mindannyiunk számára komoly érték, s hiába fejlesztünk mi bármit, ha mellett az emberekkel nem törődünk. Ezért is fontosak az ilyen kezdeményezések – tette hozzá Dr.Kállai Mária.
Dr.Mózer Erzsébet főorvos asszony elmondta, hogy az elmúlt egy évtized elég volt arra, hogy a prevenció lényegét, értelmét elvigyük a megye kistelepüléseire. Ilyenkor lehetőség van arra is, hogy a leleteket megbeszéljük, talán kicsit kötetlenebb körülmények között is, mint ahogy az egy szakrendelőben történik.
Jász-Nagykun-Szolnok megye legkisebb lélekszámú, 201 fős települése Hunyadfalva. Idén már harmadik alkalommal van szűrés, amelyre a lakosok szép számban eljönnek – tette hozzá Vékonyné Házi Eszter polgármester asszony.
Az idén ősszel még Kétpón lesz egészségügyi szűrés, október 18-án 9-13 óra között. Bőrgyógyászati, szemészeti, belgyógyászati szakvizsgálat, szív- és érrendszeri szűrés, vércukorszint mérés, légzésfunkció vizsgálat, életmód tanácsadás várja a lakosokat.

Tessenek időt szánni a helybe érkező egészségügyi szűrővizsgálatokra! Az egészség a tét!