HU | EN | DE | FR

Megye

Közgyűlés

Hivatal

Közérdekű adatok

Kattintásra átvált az akadálymentes verzióra!

Kezdőoldal Hírek, események


A megye települései

Képgaléria


04.29.
2017.
MEGKEZDŐDÖTT AZ M4-ES GYORSFORGALMI ÉPÍTÉSE 
2019.végére fejeződnek be a munkálatok - Forrás: szoljon.hu
„Ez a beruházás erősíti a Tápióság, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megye, illetve az egész észak-alföldi régió gazdasági potenciáját, emellett jelentősen javítja a 4-es főút által érintett településeken élők életminőségét is” – hangsúlyozta dr. Varga Mihály pénteken, az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Cegléd közötti, mintegy 45 kilométeres szakaszát érintő alapkőletételén. Az ünnepségen részt vett Piroska Miklós és Berec Zsolt, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés két alelnöke is. 

 

Üllő mellett, a már javában épülő M4-es autóút vonalában helyezték el a Budapestet Szolnokkal összekötő gyorsforgalmi út alapkövét pénteken délben. Dr. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Homolya Róbert közelekedéspolitikáért felelős államtitkár, Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, Szűcs Lajos, Pest megye fejlesztési biztosa és Mayer András, a beruházó NIF Zrt. vezérigazgató-helyettese közösen rakta le a jelenkor üzenetét tartalmazó kapszulát az előkészített helyére.

Homolya Róbert államtitkár a beruházás munkahelyteremtő és megtartóerő növelő hatásáról beszélt. Mint hangsúlyozta, a kormány kiemelt célja, hogy ezáltal is támogatja a magyar vidéket. Dr. Varga Mihály miniszter szerint ez a beruházás is azt igazolja, hogy hazánk fejlődése stabil és fenntartható.

Beszédében személyes garanciát vállalt az M4 e szakaszának, illetve a későbbiekben a román határig történő megépítésére:

– Garantálom, hogy az M4-es építéséhez szükséges pénz rendelkezésünkre áll. Ez a fejlesztés hatalmas lehetőség mindenkinek, a környező településeknek, az átmenő forgalomtól megszabaduló városoknak, községeknek, s nem utolsó sorban a gazdaságnak, melynek fellendülését hozhatja az autópálya.

2022-ig 900 kilométerrel növeljük a hazai gyorsforgalmi úthálózatot, ami által a gazdaság más-más ágazataiban is legalább egy szintet fog lépni Magyarország – mutatott rá.


Szalay Ferenc szolnoki szemmel tekintett az Üllő és Cegléd közötti szakasz megépítésére: Köszöntőjében elmondta, az elmúlt két évtized legfontosabb beruházása az M4-es építése:

– Ehhez hasonló jelentőségű és nagyságrendű beruházás 170 éve történt a főváros felől Szolnok felé, mégpedig amikor a vasút 1847-ben elérte Szolnokot. Nem titkoljuk, most is hasonló gazdasági fejlődést várunk az M4-estől. Most ugyan még nincsen négysávos utunk, mégis büszkék vagyunk arra, hogy mennyire fejlődik térségünk. Ez a munka válik most könnyebbé, hiszen mi leszünk az a hazai nagyváros, mely mindössze 40 percnyire lesz a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtértől.

A beruházás egy eddig gyorsforgalmi út által el nem érhető térséget, Jász-Nagykun-Szolnok megyét kapcsolja majd össze az országos hálózattal. Az Üllő és Albertirsa közötti 30 kilométeres szakaszon kerüli majd el Pilist, Monort és Monorierdőt, míg az Albertirsa és Cegléd közötti részen használják a meglévő kétszer kétsávos szakaszokat is, így a Cegléd és Abony közötti autóutat is.

Az Albertirsa és Cegléd közötti építkezést a tervek szerint 2018 júniusában fejezik majd be, míg a teljes szakaszt 2019. harmadik negyedévében. Szolnokot az M4-es az északi elkerülő és a most épített autóút találkozásával éri majd el – várhatóan ugyancsak 2019 év végéig –, a legközelebbi kijárat Zagyvarékas irányából lesz.

A szakasz két kivitelezési ütemben valósul meg

A projektekben összesen 9 különszintű csomópont létesül. Komplex pihenő épül Cegléd térségében, egy egyszerű pihenő pedig Pilis közelében. Az Üllő–Albertirsa közötti 30 km-es szakasz új nyomvonalon valósul meg a kétszer két sávos gyorsforgalmi útként. A kivitelezésre 2016. novemberében a Duna Aszfalt Kft. – EuroAszfalt Kft. konzorciumot választották ki. A munkát 52,1 milliárd forintért végezheti el hazai forrásból. Az Albertirsa és Cegléd közötti beruházást a Colas Út, Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítési Kft. konzorcium kivitelezi 20,48 milliárd forintért. A 14 km-es útszakaszon a jelenlegi 2x1 sávos szakaszt bővítik kétszer két sávosra – illetve a már meglévő kétszer két sávos szakaszokat felújítják. A munkák 2017 elején kezdődnek és 2019 harmadik negyedévére fejeződnek be. (szöveg forrása: szoljon.hu)

  

Pályázati információk



Vállalkozás-ösztönzés

Kattintson a térképre a vállalkozások megtekintéséhez.

Hírlevél

A hírlevél feliratkozáshoz kérjük adja meg az email-címét:

Eseménynaptár
KeSzCsSzVa
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
2017. Május
Közadatkereső

A közadatkereső használatával bárki hozzáférhet a közzétételre kötelezett szervek közzétett adataihoz.

Közösség
Partnereink
GFX + DEV + SEO + APP Arculattervezés, Portál fejlesztés, Webáruház készítés, Arculati kézikönyv, Grafikai tervezés, Logó tervezés, Weboldal tervezés, Egyedi fejlesztések, Keresőmarketing, SEO
Köszöntő | Megye | Közgyülés | Hivatal | Közérdekű | Aktuális | HONLAPTÉRKÉP

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzati Hivatal

5000, Szolnok Kossuth L. u 2. 56/505-200* info@jnszm.hu

Készítette és üzemeltetiEP választás INTERREG IIIC